Szerelem...

Nos... Az életemet mostanság elégé felforgatta egy Balázs nevű férfi. Ez nem a panasz hangja akar lenni, nyugalom. Élvezem ezt az egészet. Egy csodálatos ember lett a társam. Még, amíg Isten kérte, hogy várjak arra, akit adni akar sokszor meghallgattam a közhelyeket, melyek mára értelmet nyertek. Amikor azt hallottam, hogy pl milyen jó várni, és hogy ő lesz a tökéletes, vagy hogy milyen fontos ez meg az a társadban, hogy minden meg lesz benne, amire szükséged van, olyankor legszívesebben fejbe tudtam volna lőni magam, meg a személyt is, aki magyarázott nekem. Rengeteg ilyen közhely volt, rengeteg alkalom is, amikor megkaptam mindet. Mégis hogyan tudná a Főnök oda fenn, hogy mire van szükségem. Én tudom egyedül, ebbe még Isten se szólhat bele. Ebben a szilárd tévhitben éltem sokáig. Amikor az Úr végre le tudta bontani a falakat körülöttem, teljesen rábíztam magam. Ezek után jött Balázs. És nocsak... Pont olyan, amire nekem szükségem van, és még több is. Amikor elképzeli az ember, milyen társat szeretne, sokszor hallani a következőket: szeressen, legyen okos, szép, helyes, tudjon főzni, vagy hófehérek legyenek a fogai... stb. Nekem is voltak ilyen elképzeléseim, illetve hasonlók, bár annyira nem érdekelt, mert bíztam abban, hogy Isten a legmegfelelőbbet, teljesen hozzám illőt fog társnak adni. Egyetlenegy kikötésem volt (vagyishát kettő): Ne legyen szőke és kék szemű. Nos, aki találkozott Balázzsal, tudja, hogy ő bizony szőke, kék szemmel. Ő Isten legnagyobb poénja is számomra. Ami a többit illeti, félelmetes, ahogyan össze lett rakva ez a férfi. Olyan pici, apró dolgokra nem gondolunk, amikor a nagy Őről ábrándozunk, hogy elképesztő. Olyan dolgok, amik felett teljesen átsiklik az ember. Amikor a társad van melletted, érzed azt, békességed van teljesen. Érzed, hogy Ő a lelked másik fele. Balázs a legnagyobb ajándék, amit valaha kaptam. Csodás érzés mindennap ezzel kelni és feküdni, hogy tudom, megvan a társam. Szóval, most dúl a szerelem, és még dúlni is fog sokáig. Gondoljatok ránk, imádkozzatok értünk, hogy mindig az Úr legyen az alapja a kapcsolatunknak, hogy Őrá tekintve, Benne bízva tudjunk együtt továbbra is élni. Isten hűséges! Megígérte nekem is a társat, és megadta. Bármit is ígért meg neked, hidd, hogy meg fogja adni. Csak várj türelmesen, és merülj el az Ő végtelen szépségében.

Az Ő kegyelméből...

Április közepével már igazán rászánhatom magam arra, hogy írjak néhány sort. Annyi minden történt velem, annyi áldást kaptam. Természetesen, mint mindig, sok a harcom is, viszont egyszerűen nem tudok ezekre tekinteni a nagy elégedettség, boldogság közepette. Nos, akik facebookon láttok, a kapcsolati státuszom megváltozott. Nos, ez egy olyan dolog, amit eddig elhallgattam erről a blogról, hiszen ezt az ismerkedést teljesen komolyan gondoltuk a Balázzsal, nem gondoltam, hogy ez egy olyan téma, amit még idő előtt ki kéne teregetnem. Páran, akik közelebb voltak hozzám/hozzánk, tudtak róla, hogy ismerkedünk, és ez így volt rendben. Nos először is, az ismerkedés fogalmán mit értettünk mi. Kb benne is van a szóban, vagyis megismerni egymást, időt tölteni a másikkal, bizonyos kereteken belül. Találkozásaink és telefonálásaink célja csak ez volt. Eközben sűrűn és kitartóan imádkoztunk azért, hogy mutassa meg az Isten az akaratát, egymásnak szán e minket. Rá is mutatott: igen, akarja. Egyikünk számára sem volt komolytalan ez a dolog, hiszen már nem vagyunk tinik, akik sokszor meggondolatlanul belemennek egy kapcsolatba. Mi mostantól mindig együtt leszünk, egymáséi leszünk. Nagyon hálás ezért a szívünk. Akik közelebb állnak hozzám, tudják, hogy olykor küzdelmesebb volt számomra a várakozás. Valamivel előbb kaptam meg Istentől én az erre vonatkozó áldást, mint Balázs. Ez teljesen rendben volt így, mindkettőnket máshogy formált közben. Viszont ember vagyok, ezért buta, földi érzéseim támadnak olykor, vagyis volt, hogy féltem, hogy nem fog bekövetkezni az áldás. De rengeteg erőt kaptam, és sokat tanított az Isten ez által. Köszönöm sok mindenkinek, hogy valamilyen formában is közreműködött, vagy segítség volt. Először is Viviennek, az elindításban és, hogy bogarat ültetett a fülünkbe, mondhatni bemutaott minket egymásnak (a legelső egyik leglényegesebb pont, nagyon hálás vagyok érte); Barbinak, hogy állandóan hallgatta a nyihogásomat (és egyszer sem csapott le, pedig néha én akartam már magam). Köszönöm, hogy mindketten megoszthattuk sokakkal, és volt, hogy segítettetek átgondolni, és meglátni dolgokat. A folytatás csak ezután következik. Még nem sok mindent tudunk, hogyan lesz. Csak azt tudjuk, hogy egymáséi vagyunk; az életre társak. Kérlek gondoljatok ránk, hogy tudjunk bölcsek lenni, és az Úrra építve élni továbbra is az életünket. Márciusról szeretnék még kicsit beszélni. Járt itt egy amerikai csoport, egy hetet töltöttek az iskolában. Vidám angol órákat tartottak az osztályoknak. Nagyon élvezték ők is, és a gyerekek is, illetve mi is, akik körülöttük töltöttünk több időt, segítve a munkájukat. Sok áldást kaptunk rajtuk keresztül is, nagyon szép időt tölthettünk együtt. Mostanában nagyon sokszor eszembe jut, hogy Isten tényleg kegyelmes, tényleg szerető. Ahogy növök fel, egyre másabban látom Istent. Sokkal jobban megérzi az ember Istent maga körül, ha jobban odafigyel rá, és a bizalmát belé helyezi. Kissé rossz néha "vaknak" lenni, és elé tenni mindent, de annyira megéri, hiszen ahogy ő alakítja az eseményeket, formálja az életünket, sokkal szebb és jobb lesz, mint azt bármikor is a saját erőnkből képesek lennénk megtenni. Ilyen áldásnak tartom Balázst is. Soha sem érdemelnék meg ilyen embert, saját erőmből nem is sikerült volna "összeszedni". Egyszer a sógorom mondta: A kegyelem arról szól, hogy olyan dolgokat kapsz az Istentől, amiket nem érdemelsz meg. Amikor rájöttem, hogy ez tényleg így van, még jobban eltudtam fogadni a helyzetet, igazán tudtam örülni. Még sok-sok ilyen dolog történt és történik körülöttem egyébként, de ez most ilyen kiemelendő, mert na... tudjátok,.. szerelem, meg ilyesmik. Most volt egyébként Kaposváron ifi konfi, ami nagyon klassz volt, nagyon élveztük a fiatalokkal. Sokat kaptunk mindnyájan. Itt is megköszönöm a szervezőknek, hogy ilyen klassz lett minden. Továbbra is gondoljatok rám, keressetek, írjatok nyugodtan... mindig jól esik ;)

Biztatás...

Nos... Tudom, hogy február közepe van, és már egy jóideje semmit sem írtam. Sok kifogásom van, így fel is sorolom ezeket. :D Először is, nem túl sok időm volt arra, hogy írjak. Másodszor, nem is volt kedvem írni. Jövök-megyek, mindennap mindenki hallja a nyafogásom. Harmadjára pedig, nem is tudtam miről írjak... velem sose történik semmi. Most fogok erre rácáfolni a következő mondatommal. Iszonyat pörgős az élet. Egyik nap a másik után elröppen, úgy, hogy tudom, hogy csináltam valamit, de nem maradt meg. Szerencsére nem száraz napok ezek, átélhetetlen, vagy hasonlók, csak hosszú és fárasztó tud lenni olykor. Isten áldása viszont elkerülhetetlen. Mindennap jó úgy ébredni, hogy tudom, ott van, és Ő segít elhinnem az ébren töltött első pillanatomtól fogva, hogy érdemes volt felébredni, és kikelni az ágyból, és nekiállni a napnak. És este fáradtan is Ő altat el a tudattal, hogy a következő napra is szükség lesz rám. Hihetetlenül gyötrő és bántó érzés használhatatlannak érezni magad, a világ legértelmetlenebb dolgának lenni, és mégis... Ő iszonyat értékesnek tart. Sok ember fülébe is súgja ezt a "hazugságot" is rólad, hogy megszeressenek, meglássák, hogy mennyire klassz vagy, mennyire "ott vagy". Te meg csak nézel ki a fejedből, hogy mégis miééért? és hooogyan?. Isten valami nagyon klassz. Mostanában 1 szót helyezett a szívemre, ez pedig a kegyelem. Bármire nagy kerek szemekkel nézek, hogy miért kapom, miért van, miért vagyok ilyen, stb, a válasz mindig ugyanaz: mert az Ő kegyelméből van. Nos, a sok jóság mellett sok a nehézségem is (ki gondolta volna). Kezdem azt észrevenni, hogy sokkal érzékenyebb vagyok, már egy ideje. Na erről sürgősen le kell szoknom! Biztos vagyok benne, hogy emiatt nem igazán leszek népszerű a barátaim körében, sőt, már most érzem, hogy talán sok-sok esetben inkább bekéne fognom a szám, és nem nyihogni össze-vissza. Na de mégis annyira sokszor sok minden bánt, és nem tudom bent tartani... Viszont terhelni a más amúgy is terhelt embereket nem akarom, nem tehetem meg. Mindenkinek meg van a maga problémája, nemhogy még az én plusz hülyeségem hallgassa. Mostanában talán az is a bajom, hogy könnyen képes vagyok elbújni minden elől, csak magammal lenni, túl sok időt bent tölteni, és azon elmélkedni, mennyire gáz vagyok. Sokan azt gondolhatják, ha magamat piszkálom, én csak ego simogatásra várok, és igazából semmi bajom. Az a helyzet, hogy ez nálam nem így van. Ha valamit így oltok, azt komolyan gondolom, vagy gondoltam. Tényleg sokszor jól tud esni egy elismerés, egy biztatás, egy ölelés, vagy simogatás, kb bárkitől. Rengeteg a harcom, rengeteg hülyeség megtudja "keseríteni" az életem, talán nagy részéről kb senki nem is tud, de nem is baj, ez így van rendjén. Sokszor rosszul is kezelem, vagy próbálom feldolgozni, úgyhogy tényleg bocsássatok meg, akiknek panaszkodni szoktam, vagy hasonlók; nem szándékos az agyölés, csakhát Dorkásnak is olykor szüksége van lelkigondozásra. Ne aggódjatok am, most ne higgyétek azért depressziónak, vagy full kedvetlenségnek, vagy úgy, hogy semmi életkedvem nincs. Arról van szó, hogy sokszor, amikor leterhel valami, szükségem van a meghallgatásra, a segítségre, és a megszeretgetésre. Egyébként a mostani nagyon hideg, havas időszak után örömmel tekintgetek ki az ablakon, hogy kezd enyhülni az időjárás, jobban lehet sétálgatni, ide-oda eljárni. Már nagyon várom ezeket az alkalmakat. Habár most az a helyzet, hogy perpill lázas vagyok és érzem, hogy fájnak az ízületeim megint -.- remélem nem tart sokáig, és elmúlik minden. Na viszont az új szobatársamról nem szeretnék elfeledkezni említést tenni. Szóval Barbiéktól átköltözött hozzám Júlia, a kis édes tengerimalac hölgy. És igen.... igazi hölgy, néha tud úgy viselkedni :D. Ezek mellett kiváló alvótárs, nem zörög fel, nem visítozik, stb. Igazi szeretnivaló kis dolog. :)

My soul

Már csak néhány nap van a szünetig.. Alig várom, hogy jókis hangulatban a családommal, barátaimmal eltölthessem a "jól megérdemelt" pihenőidőt. Karácsony az egyik legfontosabb eseményünk, végre ilyenkor tudunk összejönni kicsit több időre a tágabb családi körrel, mint egyébként szoktunk. Sokan hiányoznak már akár családtagok, akár barátok. Sajnos idén nem tudok sokfelé szakadni, szóval már most mondom, ha valaki még látni akar, időben szóljon. :) Egyébként megvagyok, bár kissé fáradt, olykor megtört vagyok. Egy rakatnyi inger ér mindenfelől, és ahogy "öregszem", egyre rosszabbul kezelem. De persze ezen túl leszek, hozzá szokok, nem tartom kirívó bajságnak. Ezek mellett mégis tetszik a pörgés, az, hogy mindig van valami tennivaló. Ezt mindig díjaztam, így igazán hasznosnak érezhetem magam. Most például a munka mellett még egy pályázatban is dolgozok, ami nem könnyű, viszont nehéz.. De a kihívás nagyon klassz benne, szóval ez most nem a panaszkodás hangja akart lenni. Szeretem csinálni ezt is, meg a munkámat is. Szeretek a nap végére elfáradni, szeretek minden délután-este újratöltődni. Szeretem, hogy mindennap tanulok valamit főleg a főnökömtől (akár kicsit, akár nagyot), és érzem, a gondolataim és érzéseim is változnak folyamatosan. Tudom, nem látszik, de rengeteg gátlás van bennem az élet minden területén. Nagyon sokat küzdök velük mindennap, és sokszor elbukom. Ez ilyenkor nem túl kellemes, de tovább próbálkozom. Annak ellenére, hogy sok mindenben sokat fejlődtem, még mindig úgy érzem, hogy komoly határaim vannak bizonyos dolgokban. Szeretem döntögetni az akadályokat, viszont nagyon nehéz is. Az Úr rengeteget segít nekem ebben: bátorít, vigasztal, elkísér. Ezért is bánt sokszor, hogy a bizalmam mégis sokszor megremeg benne, teljesen érthetetlenül, teljesen megmagyarázhatatlanul. Ha nem szeretne annyira, és nem lenne a hatalmas szeretete, sehol se lennék. Olyan durva belegondolni, hogy vannak helyzetek, amikor valakink elront valamit, és mi egy idő után otthagyjuk, és feladjuk azt, hogy bármikor is változhat az illető. Isten nem ilyen. Pedig mi aztán sok mindent eltudunk rontani, főleg én.. És mégis... Nem mond le rólam, Fogja magát, és újra-újra próbálkozik, összeszed, felemel, és még miután újra elrontom is, nem néz rám csúnyán, hogy akkor most itt a mese vége.. Nem. Kezdi elölről. Isten legkedvesebb játéka a szívünkkel való kirakózás. (Mint tudjuk ehhez sok türelem és óvatosság kell). Nos a szívemmel mi a helyzet? Egyben van. Az érzéseim, érzelmeim az életben kezdenek helyrerázódni. Így visszagondolva, kellettek a nehézségek, kellettek az összetörések, hiszen ezek formáltak azzá, ami most lettem igazán. Persze ez még formálódik, még igazán meg kell érnem sok mindenben. A düh, a harag, a megsértettség teljesen eltűntek belőlem. Nagyon klassz érzés, talán most ezért vagyok a leghálásabb. Viszont vannak dolgok, amiket most teljesen határozottan kitűztem magam elé, hogy azokban változtatok tartósan. Teljesen szilárd tervek ezek, hiszem, hogy sikerülni fognak. Habár gyenge vagyok, az Úr mégis erőssé tesz, amikor eljön az ideje, hogy annak kell lennem. Mostanság megkaptam a jövőre való dolgokból 1-2-t az Istentől, amik miatt sokat imáztam, de nagyon régóta már. Fura érzés megkapni olyan válaszokat, amikért évek óta könyörögtél, hiszen azóta valamelyest átfogalmazódtak, megváltoztak, de van ami ugyanaz maradt. Hát én megkaptam ezt-azt. Az érzés nem olyan volt, mint amire számítottam. Sok kijelentéskor azt hiszi az ember, hogy Isten egy rakat hárfát szorongató angyallal megjelenik neki a mező kellős közepén, ott pedig eldalolják neki szájbarágósan, hogy mi is fog történni, mit is kell tennie. Hát, ha ezt eddig így gondoltad, ki kell, hogy ábrándítsalak testvér! Isten általában nálam ezt úgy közli, hogy egy dolgot konkrétan megkérdezek tőle, és kérem, hogy ha az akarata, akkor békességet adjon felőle, ha pedig nem akarja azt, bizonytalanítson el a lehető legjobban. Hát a békességen keresztül megkaptam a dolgokra a választ elég egyértelműen, illetve a bizonytalanságon keresztül is. (Ha valaki jól ismer, az tudja, hogy engem a bizonytalanság legkisebb érzetével nagyon klasszul meg lehet ölni kb). Nos így decemberre talán ennyi elég most. Elég mélyre sikerült ez a bejegyzés most. Teljesen a lelkemből. De nem igazán bánom. Még majd talán írok az ünnepekről, meg, hogy merre jártam, mit csináltam. Puszi mindenkinek :)

"Valami véget ér..."

"Valami véget ér, kezdődik más talán.." Egyik kedvenc énekem, melyet az énekkarral éneklünk kb mindig. Szeretem, mert vidám, de mostanában inkább elgondolkoztam a szövegén. Ez az első sor nem igazán szívderítő. Ha valami gázság végére utalunk, az úgy oké, de egyébként nem igazán jó. Mostanában elég sok ilyen "Valami véget ér" dolog megfordult az életemben, melynek nem volt "kezdődik más talán" folytatása. Véget ért, és ennyi. A nagy űr ott maradt, és még a remény is szertefoszlott. Sajnos ilyenből elég friss élményeim vannak. Így is totálisan gyengének érzem magam, nemhogy az ilyenek után. Nem is igazán tudom kezelni, de talán nem is kéne próbálkoznom, hiszen mindig kardba dőltem a próbálkozásaimmal. "Kezdődik más talán". Ez olyan megnyugtató, annyira sok reményt ad, és békességet, hogy van tovább. A reménytelen helyzetekben is eddig az Úr mindig megmutatta, hogyan tudok kikeveredni, de csakis ővele. Amikor mindig azt gondoltam, hogy a kiáltásom a semmibe száll, hogy nincs senkim aki meghallgasson, szeressen, támogasson, magához öleljen, vagy csak simán ott legyen nekem,... akkor Ő még mindig ott volt, odafordult, és vigyázott rám. Erről viszont egy másik dal jut eszembe: "How deep the Fater's love for us". Gyönyörű, meghat, megmosolyogtat, megvidámít. Sírva, nevetve, szomorúan és boldogan lehet egyaránt énekelni. Egyébként nincs igazán okom a panaszkodásra, ugyanis az Isten egyfolytában vezet és megáld. Nemrég nyihogtam itt nektek (mondjuk máshol is), hogy nincs munkám, stb, degáz, meg hasonlók. És az a helyzet, hogy hivatalosan november 1-e óta van munkám itt Bodrogon. Gyógypedagógus asszisztensként vagyok itt, és az ezzel kapcsolatos képzést is lassacskán csinálom. Hatalmas megtapasztalás volt az egész mindenség ami e körül összejött. Teljesen úgy történt, ahogy az életben nem gondoltam volna. Nem kapartam érte, csak volt néhány kedves-aranyos emberke, akik persze úgytűnik szeretnek is, és segítettek, hogy ezzel a munkával egymásra találjunk. Nagyon gyereknek érzem néha magam, még fiatal vagyok, nekem lenne iskolában a helyem. De ezt a feladatot kaptam, és hiszem, hogy azért, mert az Úr alkalmasnak talál rá, illetve azzá tesz folyamatosan. Érzem a fejlődést, bár felnőni, nekem örök gyereknek elégé fura még. A sok boldogság ellenére sok a harc is természetesen. Sajnos vannak váratlan dolgok is, amik hirtelen értek mostanában, és nagyon nem tudom jól feldolgozni. Fáj a szívem, érzem, hogy "megrepedt". Sok fájdalmam miatt nagyon nehezen kászálódtam ki a helyzetekből általában, és ez részidő borzasztóan lassú. Valahogy igyekszem ezen gyorsítani, és nem engedni magam, hogy leragadjak az érzelmeim lemaradása miatt. Szeretnék túllépni, túllátni a dolgokon hamar, és nem hagyni magam őrlődni. Borzasztó tudok lenni. Na mindegy. November közepe fele járunk. Aki ismer, tudja, hogy ilyenkor indul be a Dorkás agyban, hogy húúúú mindjárt karácsooony! :D Ez igazából nem félelmetes dolog, viszont kiakasztó tudok lenni (szerintem). Annyira szeretem a karácsonyt, hogy mindig jó hamar elkezdek gondolkozni, hogy mit és hogyan és miért csináljak, és lesz, stb. Elkezdtem a kis listáimat írogatni róla, meg törni a fejem természetesen. Már kb "érzem a karácsony illatát". :) Várom nagyon a sok programot, ünneplést. De erről majd később. Kérlek, gondoljatok rám, nagy szükségem van most főleg arra, hogy imádkozzatok a szívem "gyógyulásáért". (Egyébként azért dalokban fejeztem ki a gondolataim elejét, mert ezek vannak a szívemen most, illetve a kórussal sokat próbálunk mostanában egy fellépésre)

A hosszú séták évszaka...

Így szeptember végén mostmár talán illendő vmit írnom ide, még akkoris, ha az annyi, hogy Szevasztok! :)Uhh, elképzelhetetlenül sűrű az élet, és pörgős. Pikk-pakk itt van szeptember vége. Azt hiszem nem is a teleporton kéne dolgoznunk Takáccsal, hanem valami időlassítóval, hogy a szép pillanatokat-órákat-napokat-heteket lelassítsa nekünk, tovább tudjuk "éndzsojolni". Ezt először a héten hallottam így ezt az enjoy szót, és szét visítottam magam, hogy mekkora paraszt beszólás. :D na mindegy. A címet azért így fogalmaztam meg, mert az ősz a kedvenc évszakom: előkerülnek a pulcsik, kabátok, a bögrék és a finom teák, az illatos gyertyák; almás pitét sütünk hetente 2szer kb; a természet átöltözik abba a szép ünnepi piros-sárga-barna ruhájába, mellyel kb jelzi számunkra, hogy jön a tél...a második kedvenc évszakom. Lehet ezért még kapok a fejemre, de őszintén szólva, nem szeretem a nyarat, mert iszonyat meleg van. Ha hideg van, feltudsz öltözni akárhány rétegben (az meg egy dolog, hogy úgy nézel ki utána, ahogy), de nyáron ha nagyon meleged van, nem tudod a bőrödet levenni (pedig néha nemártana, ha levehető lenne). Szóval igen.. Ősz. Rengeteget sétálunk ilyenkor, főleg mostanában Ancsával és Bakanccsal. Nagyon kellemes, mert jó a társaság, szép a táj, jó az idő, stb. Ez az ősz olyannak is hat most számomra, hogy egy kiérdemelt pihenő a hosszú, fárasztó, melós nyár után, ami persze áldott volt, meg minden, de fizikailag piszkosul elfáradtam. Végignéztem a Big bang theory összes 7 évadát, kicsit úgy kikapcsolódás miatt, és előhalásztam a zenéket, amiket ezer éve nem hallgattam, főleg a nyári elfoglaltságok miatt. Persze az olvasással is így vagyok. Újra és újra átolvasom a Tolkien könyveimet, kitudja mennyi ideig leszek ilyen szabad, hogy lazán olvasgathatom őket. Azért nem mindig ilyen vidám az élet. Olykor nagyon kitudok akadni, hogy munkanélküli vagyok, hogy itthon vagyok, hogy mi van velem, stbstb. Persze mindennek van miértje, és azért örülök, hogy mindez nem a hanyagságom, vagy a nemakarásom szüleménye, hanem ez a várakozás ideje. Nemsokára végre megtörténik, amit az Úr nekem ígért, és békességet adott felőle, viszont várni nagyon nehéz, főleg ilyen körülményekkel és gondolatokkal. A barátaim és 1-2 testvérem sokat segít ezen gondjaim feldolgozásában. Lehet gáz, de sokszor nem érzem magam elég erősnek azokhoz a dolgokhoz, amiket az Úr elém tesz, hogy tessék, neked adom, csináld Dorkás! Sőt, kimondom... iszonyat gyenge vagyok. Viszont nem hátrálok meg, mert eddig is ezt a hatalmas gyengeséget formálta át igazi erővé, amivel szolgálhattam, szolgálhatok. Sokszor 1-2 szolgálat után csak nézek magam elé nagy bután, hogy te jó ég, mennyire kevés lennék, ha Ő nem lenne ott. Fogalmam sincs, hogy az emberek hogy tudnak meglenni az Úr nélkül. Szóval most ez van velem. Tudom, nem konkretizáltam a dolgokat, hogy hova megyek, mit csinálok, és igaz sokak már tudják, mégis nagyközönség előtt akkor teszem publikussá, amikor a dolgok már megtörténtek. Egyébként megkell, hogy említsem: iszonyatosan szeretem a bodrogi önkéntes tűzoltókat! Rég voltam már ennyire klassz csapatban, és köszi srácok a szeretetet, meg mindent :) És így tudom, hogy a nyár lezárót nem írtam meg, de íme. Nagyon köszi mindazoknak, akikkel időt töltöttünk el, mulattunk, mókáztunk, sírtunk, szomorkodunk, bármi. Nem fogok mindenkit megemlíteni, de azért felsorolok néhányat: Takács, Barbi, Vivi, önkéntes tűzoltók, Árpi, Dorina, Dávid, Éli, Kristály, Márkó, newtonardsi csapat, texasi csapat, Bartokos Tamásék, balatonnetes önkéntesek, Ancsa, Richard, művésztáboros tanárok-diákok, stb. :) Köszi mindenkinek. Szeretlek titeket!

All the right moves, and all the right places....

Hááát ez a nyár, uhhh.... Ki gondolta volna, hogy életem egyik legmeghatározóbb nyara lesz. Mondjuk az elmúlt év csak ebből állt: gyökeres fordulatokból.. nem is értem, hogy ezek után mit csodálkozom azon, hogy valami hatalmas történik. Először is... Olyan sérelmeket, érzelmeket, megkötözöttségeket tettem le, hogy álmomban sem mertem volna gondolni, hogy az életben egyszer szabad leszek tőlük. Azóta olyan, mintha a hátamra erősített, téglával megpakolt utazótáskát levették volna a hátamról. Félelmetes, fantasztikus. Másodjára meg itt ez a Vivien lány. Bakker, nem gondoltam volna, hogy ilyen ember is létezik... kb ugyanolyanok vagyunk, valami ikrek kb, és a "sors" összehozott minket. Ilyen hamar nem szerettem meg még nagyon embert. Hippivel (Vivivel) és Barbinetta anyámmal töltöttünk el néhány nagyon klassz napot, melyet végigbeszélgettünk és végigőrültködtük. Csak amolyan hippi fajtásan. Egyébként ez a 3as szerelem köztünk zenetáborban történt, ami szintén klassz volt. Jó volt látni a régi és az új arcokat, valamit tanítani a srácoknak, keményen dolgozni és mégis kikapcsolódni, végig őrültködni és vidámnak lenni. Zenéltünk, sírtunk, nevettünk, beszélgettünk, játszottunk, táncoltunk, drámáztunk.... na és piupiu és obsession a tábor legőrültebb embereivel, pl Árpi és Bence, naés Dorina. Ezek után sokszor összejöttünk 5-6 órákat Game of thrones társasozni drága Táncsicsokkal és Katonával. Mindig vidám, felszabadult, boldog idő ez amikor együtt vagyunk. Aztán most Ancsa itt van, vele is sokat jövünk, megyünk. Nagyon hálás vagyok a jelenlétéért, erőt ad, és megvidámít. Most jöttem haza pár órája falu kirándulásról, ami véletlen úgy jött ki, hogy csak az önkéntes tűzoltók voltunk ott. Mivel ismertük egymást már nagyjából, de azért annyira nem, ezért kb ilyen csapatépítő tréning íze volt a dolognak. Nagyon élveztük a 3 napos Igali pancsolást. Hatalmas poénok, finom kaják és italok, jó társaság... Minden amire egy ilyen szép nyáron vágyni lehet. Nem emelek ki innen senkit, ugyanis mindenki jelenléte számomra ugyanolyan fontos volt. Nagyon klassz kis tűzoltó csapatunk van. Holnap indulunk családdal nyaralni (deroszznekem). Már nagyon vártam ezt, és végre eljött. Azokat az élményeket majd később osztom meg. Csak annyi, hogy ezek után Balatonnet lesz még, utána meg szeptember lesz. Nem rontom el a kedvem a tudattal, szóval itt lezárom örömködéssel. Hatalmas jókedvem van, minden rendben van :))