My soul

Már csak néhány nap van a szünetig.. Alig várom, hogy jókis hangulatban a családommal, barátaimmal eltölthessem a "jól megérdemelt" pihenőidőt. Karácsony az egyik legfontosabb eseményünk, végre ilyenkor tudunk összejönni kicsit több időre a tágabb családi körrel, mint egyébként szoktunk. Sokan hiányoznak már akár családtagok, akár barátok. Sajnos idén nem tudok sokfelé szakadni, szóval már most mondom, ha valaki még látni akar, időben szóljon. :) Egyébként megvagyok, bár kissé fáradt, olykor megtört vagyok. Egy rakatnyi inger ér mindenfelől, és ahogy "öregszem", egyre rosszabbul kezelem. De persze ezen túl leszek, hozzá szokok, nem tartom kirívó bajságnak. Ezek mellett mégis tetszik a pörgés, az, hogy mindig van valami tennivaló. Ezt mindig díjaztam, így igazán hasznosnak érezhetem magam. Most például a munka mellett még egy pályázatban is dolgozok, ami nem könnyű, viszont nehéz.. De a kihívás nagyon klassz benne, szóval ez most nem a panaszkodás hangja akart lenni. Szeretem csinálni ezt is, meg a munkámat is. Szeretek a nap végére elfáradni, szeretek minden délután-este újratöltődni. Szeretem, hogy mindennap tanulok valamit főleg a főnökömtől (akár kicsit, akár nagyot), és érzem, a gondolataim és érzéseim is változnak folyamatosan. Tudom, nem látszik, de rengeteg gátlás van bennem az élet minden területén. Nagyon sokat küzdök velük mindennap, és sokszor elbukom. Ez ilyenkor nem túl kellemes, de tovább próbálkozom. Annak ellenére, hogy sok mindenben sokat fejlődtem, még mindig úgy érzem, hogy komoly határaim vannak bizonyos dolgokban. Szeretem döntögetni az akadályokat, viszont nagyon nehéz is. Az Úr rengeteget segít nekem ebben: bátorít, vigasztal, elkísér. Ezért is bánt sokszor, hogy a bizalmam mégis sokszor megremeg benne, teljesen érthetetlenül, teljesen megmagyarázhatatlanul. Ha nem szeretne annyira, és nem lenne a hatalmas szeretete, sehol se lennék. Olyan durva belegondolni, hogy vannak helyzetek, amikor valakink elront valamit, és mi egy idő után otthagyjuk, és feladjuk azt, hogy bármikor is változhat az illető. Isten nem ilyen. Pedig mi aztán sok mindent eltudunk rontani, főleg én.. És mégis... Nem mond le rólam, Fogja magát, és újra-újra próbálkozik, összeszed, felemel, és még miután újra elrontom is, nem néz rám csúnyán, hogy akkor most itt a mese vége.. Nem. Kezdi elölről. Isten legkedvesebb játéka a szívünkkel való kirakózás. (Mint tudjuk ehhez sok türelem és óvatosság kell). Nos a szívemmel mi a helyzet? Egyben van. Az érzéseim, érzelmeim az életben kezdenek helyrerázódni. Így visszagondolva, kellettek a nehézségek, kellettek az összetörések, hiszen ezek formáltak azzá, ami most lettem igazán. Persze ez még formálódik, még igazán meg kell érnem sok mindenben. A düh, a harag, a megsértettség teljesen eltűntek belőlem. Nagyon klassz érzés, talán most ezért vagyok a leghálásabb. Viszont vannak dolgok, amiket most teljesen határozottan kitűztem magam elé, hogy azokban változtatok tartósan. Teljesen szilárd tervek ezek, hiszem, hogy sikerülni fognak. Habár gyenge vagyok, az Úr mégis erőssé tesz, amikor eljön az ideje, hogy annak kell lennem. Mostanság megkaptam a jövőre való dolgokból 1-2-t az Istentől, amik miatt sokat imáztam, de nagyon régóta már. Fura érzés megkapni olyan válaszokat, amikért évek óta könyörögtél, hiszen azóta valamelyest átfogalmazódtak, megváltoztak, de van ami ugyanaz maradt. Hát én megkaptam ezt-azt. Az érzés nem olyan volt, mint amire számítottam. Sok kijelentéskor azt hiszi az ember, hogy Isten egy rakat hárfát szorongató angyallal megjelenik neki a mező kellős közepén, ott pedig eldalolják neki szájbarágósan, hogy mi is fog történni, mit is kell tennie. Hát, ha ezt eddig így gondoltad, ki kell, hogy ábrándítsalak testvér! Isten általában nálam ezt úgy közli, hogy egy dolgot konkrétan megkérdezek tőle, és kérem, hogy ha az akarata, akkor békességet adjon felőle, ha pedig nem akarja azt, bizonytalanítson el a lehető legjobban. Hát a békességen keresztül megkaptam a dolgokra a választ elég egyértelműen, illetve a bizonytalanságon keresztül is. (Ha valaki jól ismer, az tudja, hogy engem a bizonytalanság legkisebb érzetével nagyon klasszul meg lehet ölni kb). Nos így decemberre talán ennyi elég most. Elég mélyre sikerült ez a bejegyzés most. Teljesen a lelkemből. De nem igazán bánom. Még majd talán írok az ünnepekről, meg, hogy merre jártam, mit csináltam. Puszi mindenkinek :)

"Valami véget ér..."

"Valami véget ér, kezdődik más talán.." Egyik kedvenc énekem, melyet az énekkarral éneklünk kb mindig. Szeretem, mert vidám, de mostanában inkább elgondolkoztam a szövegén. Ez az első sor nem igazán szívderítő. Ha valami gázság végére utalunk, az úgy oké, de egyébként nem igazán jó. Mostanában elég sok ilyen "Valami véget ér" dolog megfordult az életemben, melynek nem volt "kezdődik más talán" folytatása. Véget ért, és ennyi. A nagy űr ott maradt, és még a remény is szertefoszlott. Sajnos ilyenből elég friss élményeim vannak. Így is totálisan gyengének érzem magam, nemhogy az ilyenek után. Nem is igazán tudom kezelni, de talán nem is kéne próbálkoznom, hiszen mindig kardba dőltem a próbálkozásaimmal. "Kezdődik más talán". Ez olyan megnyugtató, annyira sok reményt ad, és békességet, hogy van tovább. A reménytelen helyzetekben is eddig az Úr mindig megmutatta, hogyan tudok kikeveredni, de csakis ővele. Amikor mindig azt gondoltam, hogy a kiáltásom a semmibe száll, hogy nincs senkim aki meghallgasson, szeressen, támogasson, magához öleljen, vagy csak simán ott legyen nekem,... akkor Ő még mindig ott volt, odafordult, és vigyázott rám. Erről viszont egy másik dal jut eszembe: "How deep the Fater's love for us". Gyönyörű, meghat, megmosolyogtat, megvidámít. Sírva, nevetve, szomorúan és boldogan lehet egyaránt énekelni. Egyébként nincs igazán okom a panaszkodásra, ugyanis az Isten egyfolytában vezet és megáld. Nemrég nyihogtam itt nektek (mondjuk máshol is), hogy nincs munkám, stb, degáz, meg hasonlók. És az a helyzet, hogy hivatalosan november 1-e óta van munkám itt Bodrogon. Gyógypedagógus asszisztensként vagyok itt, és az ezzel kapcsolatos képzést is lassacskán csinálom. Hatalmas megtapasztalás volt az egész mindenség ami e körül összejött. Teljesen úgy történt, ahogy az életben nem gondoltam volna. Nem kapartam érte, csak volt néhány kedves-aranyos emberke, akik persze úgytűnik szeretnek is, és segítettek, hogy ezzel a munkával egymásra találjunk. Nagyon gyereknek érzem néha magam, még fiatal vagyok, nekem lenne iskolában a helyem. De ezt a feladatot kaptam, és hiszem, hogy azért, mert az Úr alkalmasnak talál rá, illetve azzá tesz folyamatosan. Érzem a fejlődést, bár felnőni, nekem örök gyereknek elégé fura még. A sok boldogság ellenére sok a harc is természetesen. Sajnos vannak váratlan dolgok is, amik hirtelen értek mostanában, és nagyon nem tudom jól feldolgozni. Fáj a szívem, érzem, hogy "megrepedt". Sok fájdalmam miatt nagyon nehezen kászálódtam ki a helyzetekből általában, és ez részidő borzasztóan lassú. Valahogy igyekszem ezen gyorsítani, és nem engedni magam, hogy leragadjak az érzelmeim lemaradása miatt. Szeretnék túllépni, túllátni a dolgokon hamar, és nem hagyni magam őrlődni. Borzasztó tudok lenni. Na mindegy. November közepe fele járunk. Aki ismer, tudja, hogy ilyenkor indul be a Dorkás agyban, hogy húúúú mindjárt karácsooony! :D Ez igazából nem félelmetes dolog, viszont kiakasztó tudok lenni (szerintem). Annyira szeretem a karácsonyt, hogy mindig jó hamar elkezdek gondolkozni, hogy mit és hogyan és miért csináljak, és lesz, stb. Elkezdtem a kis listáimat írogatni róla, meg törni a fejem természetesen. Már kb "érzem a karácsony illatát". :) Várom nagyon a sok programot, ünneplést. De erről majd később. Kérlek, gondoljatok rám, nagy szükségem van most főleg arra, hogy imádkozzatok a szívem "gyógyulásáért". (Egyébként azért dalokban fejeztem ki a gondolataim elejét, mert ezek vannak a szívemen most, illetve a kórussal sokat próbálunk mostanában egy fellépésre)

A hosszú séták évszaka...

Így szeptember végén mostmár talán illendő vmit írnom ide, még akkoris, ha az annyi, hogy Szevasztok! :)Uhh, elképzelhetetlenül sűrű az élet, és pörgős. Pikk-pakk itt van szeptember vége. Azt hiszem nem is a teleporton kéne dolgoznunk Takáccsal, hanem valami időlassítóval, hogy a szép pillanatokat-órákat-napokat-heteket lelassítsa nekünk, tovább tudjuk "éndzsojolni". Ezt először a héten hallottam így ezt az enjoy szót, és szét visítottam magam, hogy mekkora paraszt beszólás. :D na mindegy. A címet azért így fogalmaztam meg, mert az ősz a kedvenc évszakom: előkerülnek a pulcsik, kabátok, a bögrék és a finom teák, az illatos gyertyák; almás pitét sütünk hetente 2szer kb; a természet átöltözik abba a szép ünnepi piros-sárga-barna ruhájába, mellyel kb jelzi számunkra, hogy jön a tél...a második kedvenc évszakom. Lehet ezért még kapok a fejemre, de őszintén szólva, nem szeretem a nyarat, mert iszonyat meleg van. Ha hideg van, feltudsz öltözni akárhány rétegben (az meg egy dolog, hogy úgy nézel ki utána, ahogy), de nyáron ha nagyon meleged van, nem tudod a bőrödet levenni (pedig néha nemártana, ha levehető lenne). Szóval igen.. Ősz. Rengeteget sétálunk ilyenkor, főleg mostanában Ancsával és Bakanccsal. Nagyon kellemes, mert jó a társaság, szép a táj, jó az idő, stb. Ez az ősz olyannak is hat most számomra, hogy egy kiérdemelt pihenő a hosszú, fárasztó, melós nyár után, ami persze áldott volt, meg minden, de fizikailag piszkosul elfáradtam. Végignéztem a Big bang theory összes 7 évadát, kicsit úgy kikapcsolódás miatt, és előhalásztam a zenéket, amiket ezer éve nem hallgattam, főleg a nyári elfoglaltságok miatt. Persze az olvasással is így vagyok. Újra és újra átolvasom a Tolkien könyveimet, kitudja mennyi ideig leszek ilyen szabad, hogy lazán olvasgathatom őket. Azért nem mindig ilyen vidám az élet. Olykor nagyon kitudok akadni, hogy munkanélküli vagyok, hogy itthon vagyok, hogy mi van velem, stbstb. Persze mindennek van miértje, és azért örülök, hogy mindez nem a hanyagságom, vagy a nemakarásom szüleménye, hanem ez a várakozás ideje. Nemsokára végre megtörténik, amit az Úr nekem ígért, és békességet adott felőle, viszont várni nagyon nehéz, főleg ilyen körülményekkel és gondolatokkal. A barátaim és 1-2 testvérem sokat segít ezen gondjaim feldolgozásában. Lehet gáz, de sokszor nem érzem magam elég erősnek azokhoz a dolgokhoz, amiket az Úr elém tesz, hogy tessék, neked adom, csináld Dorkás! Sőt, kimondom... iszonyat gyenge vagyok. Viszont nem hátrálok meg, mert eddig is ezt a hatalmas gyengeséget formálta át igazi erővé, amivel szolgálhattam, szolgálhatok. Sokszor 1-2 szolgálat után csak nézek magam elé nagy bután, hogy te jó ég, mennyire kevés lennék, ha Ő nem lenne ott. Fogalmam sincs, hogy az emberek hogy tudnak meglenni az Úr nélkül. Szóval most ez van velem. Tudom, nem konkretizáltam a dolgokat, hogy hova megyek, mit csinálok, és igaz sokak már tudják, mégis nagyközönség előtt akkor teszem publikussá, amikor a dolgok már megtörténtek. Egyébként megkell, hogy említsem: iszonyatosan szeretem a bodrogi önkéntes tűzoltókat! Rég voltam már ennyire klassz csapatban, és köszi srácok a szeretetet, meg mindent :) És így tudom, hogy a nyár lezárót nem írtam meg, de íme. Nagyon köszi mindazoknak, akikkel időt töltöttünk el, mulattunk, mókáztunk, sírtunk, szomorkodunk, bármi. Nem fogok mindenkit megemlíteni, de azért felsorolok néhányat: Takács, Barbi, Vivi, önkéntes tűzoltók, Árpi, Dorina, Dávid, Éli, Kristály, Márkó, newtonardsi csapat, texasi csapat, Bartokos Tamásék, balatonnetes önkéntesek, Ancsa, Richard, művésztáboros tanárok-diákok, stb. :) Köszi mindenkinek. Szeretlek titeket!

All the right moves, and all the right places....

Hááát ez a nyár, uhhh.... Ki gondolta volna, hogy életem egyik legmeghatározóbb nyara lesz. Mondjuk az elmúlt év csak ebből állt: gyökeres fordulatokból.. nem is értem, hogy ezek után mit csodálkozom azon, hogy valami hatalmas történik. Először is... Olyan sérelmeket, érzelmeket, megkötözöttségeket tettem le, hogy álmomban sem mertem volna gondolni, hogy az életben egyszer szabad leszek tőlük. Azóta olyan, mintha a hátamra erősített, téglával megpakolt utazótáskát levették volna a hátamról. Félelmetes, fantasztikus. Másodjára meg itt ez a Vivien lány. Bakker, nem gondoltam volna, hogy ilyen ember is létezik... kb ugyanolyanok vagyunk, valami ikrek kb, és a "sors" összehozott minket. Ilyen hamar nem szerettem meg még nagyon embert. Hippivel (Vivivel) és Barbinetta anyámmal töltöttünk el néhány nagyon klassz napot, melyet végigbeszélgettünk és végigőrültködtük. Csak amolyan hippi fajtásan. Egyébként ez a 3as szerelem köztünk zenetáborban történt, ami szintén klassz volt. Jó volt látni a régi és az új arcokat, valamit tanítani a srácoknak, keményen dolgozni és mégis kikapcsolódni, végig őrültködni és vidámnak lenni. Zenéltünk, sírtunk, nevettünk, beszélgettünk, játszottunk, táncoltunk, drámáztunk.... na és piupiu és obsession a tábor legőrültebb embereivel, pl Árpi és Bence, naés Dorina. Ezek után sokszor összejöttünk 5-6 órákat Game of thrones társasozni drága Táncsicsokkal és Katonával. Mindig vidám, felszabadult, boldog idő ez amikor együtt vagyunk. Aztán most Ancsa itt van, vele is sokat jövünk, megyünk. Nagyon hálás vagyok a jelenlétéért, erőt ad, és megvidámít. Most jöttem haza pár órája falu kirándulásról, ami véletlen úgy jött ki, hogy csak az önkéntes tűzoltók voltunk ott. Mivel ismertük egymást már nagyjából, de azért annyira nem, ezért kb ilyen csapatépítő tréning íze volt a dolognak. Nagyon élveztük a 3 napos Igali pancsolást. Hatalmas poénok, finom kaják és italok, jó társaság... Minden amire egy ilyen szép nyáron vágyni lehet. Nem emelek ki innen senkit, ugyanis mindenki jelenléte számomra ugyanolyan fontos volt. Nagyon klassz kis tűzoltó csapatunk van. Holnap indulunk családdal nyaralni (deroszznekem). Már nagyon vártam ezt, és végre eljött. Azokat az élményeket majd később osztom meg. Csak annyi, hogy ezek után Balatonnet lesz még, utána meg szeptember lesz. Nem rontom el a kedvem a tudattal, szóval itt lezárom örömködéssel. Hatalmas jókedvem van, minden rendben van :))

June...

Sziasztok emberek! Itt van "végre" Június vége is. Azért mondom, hogy végre, mert nincs több vizsga, se hasonlók. Tiszta szabadság. :D Na jó, ez így nem teljesen igaz. Nekem is a következő teljesen szabad napom az Július 21-e lesz. Addig egyfolytában szolgálatok lesznek, melyek főleg táborokat jelent. Nagyon rég nem írtam már semmit, főleg azért, mert nem tudtam mit írjak. Nem volt túl kellemes számomra ez az elmúlt néhány hónap, ezért nem szerettem volna egy olyan bejegyzést írni, ami tele van nyöszörgéssel, hogy mennyire nagyon nem vagyok jól. Nem is lett volna igaz. Jól voltam, főleg most fizikailag, hogy végre a tartós fogyózásra rávettem magam, és eddig sikeresen működik a dolog. Rengeteg érzelmi hullámvölgy van a hátam mögött. Rengeteg sírás, fájdalom, főleg harc. Nincs is igazán vége egyiknek sem, viszont rájöttem, hogy semmi értelme csak a negatív dolgokat nézni. Előre szeretnék tekinteni, és mindig hálásnak lenni azokért a dolgokért melyeket ajándékba kaptam, csakis az Úr hatalmas kegyelméből. A harcok, melyeket ad számomra, azok is ajándékok, ugyanis ez által megmutatja nekem, mennyire bízik az erőmben, és ezzel segít nekem, hogy elhiggyem, csak Ő az, akivel mindenen átmegyek. Ez így is történt és történik is minden nap. Jó a közelségében élni. És, hogy még jobban az akaratát megláthassam, bizonyos dolgoktól megszabadultam az életemben, melyek főleg érzelmek voltak. Ezek akadályozták, sőt, mondhatni rombolták az Úrral való kapcsolatomat, csak sajnos túl sokáig teljesen vak voltam arra, hogy észrevegyem ezeket. Miért is kéne más, ha mindent nekem ígért? Holnap megyek Tatabányára, hogy néhány napig ott szolgáljak a gyülekezet plántálók közt. Számomra ez nagy megtiszteltetés. Ezek után jön csapat Newtonards-ból egy hétre, hogy idén is klassz, vidám, gyerekzsivajjal teli angol tábort tartsunk Niklán az iskolában. Nagyon várom már. :D Ezek után közvetlenül jön a zene tábor természetesen. Ez minden évben kihagyhatatlan. Amennyire elfáradok testileg, a lelkem annyit kap, hogy az elképesztő. Ezek után még nyaralás, ifjúsággal sátrazás, illetve a Balaton-Net lesz. Mindegyiket nagyon várom. Ez a nyár hamar elfog repülni... Egyébként a múlt héten egy klassz angol tábor volt itt helyben is. Nagyon édes tanárok jöttek, "sajnos" sikerült nagyon megszeretnem őket. Nem gondoltam volna, hogy nagyon fognak hiányozni. Ez van, ha az Úr szolgái együtt dolgoznak, és egymást megszeretik azzal az igazi szeretettel, melyet csakis az Isten tud adni. Köszönöm, ha gondoltok rám. Puszillak titeket, és nyugodtan írjatok bármikor, mint eddig is. :)

2 in 1

A márciusi bejegyzés elmaradt, így gondoltam írok nektek ilyen kettő az egyben verziót. Március.. Nos ezzel a hónappal lettem munkanélküli. Most így elég rossz, mert nem találtam még mindig semmit, de nem adom fel a reményt. Márciusban voltunk Északírben is. ÁÁÁ. Nagyon klassz volt. Végig jól éreztem magam, persze az elutazáskor már kevésbé, de na, értitek. :D Nagyon jó volt újra látni a rég nem látott emberkéket, meg a tesóimat is. Örültem, hogy tudtunk időt tölteni együtt, bolondozni, lelkizni, stb. Örültem, hogy Barbinetta és Csenge társaságában lehettem, és hogy közel kerülhettünk egymáshoz. Persze nagyon örültem a többiekenek is. Ezek mellett örültem Baninak (Andreának) és Gábornak is, hogy közelebb kerülhettünk egymáshoz velük is. Legjobban azokat a pillanatokat élveztem, amikor együtt lóghattunk olyan felállásban, hogy: Csenge, Barbi, Kata, Gergő, Phil és én. Klasszak voltak. Voltunk jó pár helyen. Kirándultunk és koncerteztünk sokat. Jó volt látni Annát, Jancsit, Anitát is, kis ismerős magyar fejeket :)És persze mellette a kedves ír fejeket is pl Graham, Stanley, Isobel, Judy, Ronnie, Stephen, Norman, Gary, David, stb.:) Április elkövetkeztével megjártam Győrt is már Tamásékkal, ahogy nagyon klassz előadást produkáltak :) Idő közben leszoktam a kávézásról teljesen. Már több mint 3 hete nem iszom kávét. Nemrég volt Pécsen is ifi konfi. Nagyon klassz volt. Bodrogról kb ketten mentünk csak, meg Rubi is jött, de nem volt baj, így is jól éreztük magunkat. Jó volt időt tölteni Ricsivel, Benivel, és a szüleikkel, és persze a Pécs-Somogyi bagázzsal is. Különösen örültem neki, hogy Flórival nagyon komolyan tudtunk sokat beszélgetni, igazi mély dolgokról. Jelenleg tanulok ezerrel az érettségizésre. Valahogy nekem minden évben összejön, hogy legalább 1 érettségit írjak megint, lassan azt kell megnéznem, hogy miből nincs még érettségim. :D Egy felhívást még jeleznék: Ne igyatok mojito-s Arany Ászokat!!!!!

Februáros...

Már egy ideje nem írtam... Nem lustaság vagy hasonlók az okai, hanem csak simán nem volt időm rá. Annyi dolog történik velem. Februárra szokták azt mondani, hogy nincs élet, semmi sem történik.. unalmas és száraz hónap. Nekem valahogy pörgős és egyáltalán nem unalmas. Sokszor örülök, amikor egy hosszú nap után végre fürödhetek és alhatok egyet. Iszonyat nehéz. Nemcsak az időhiány a nemírásom oka. Az is van, hogy annyira sok a gondom, harcom, hogy inkább nem is írok, mert csak kijön belőlem. Nagyon sokat kiborulok. Nem szeretek erről beszélni a hozzám közelállóknak, mert nem akarom terhelni őket, és egy idő után már nehéz csak annyit kapni tőlük, hogy: "Uhhh, jah, az szívás, de majd lesz jobb..." Ez nem segít semmit nekem. Őszintén szólva rengetegszer kijön belőlem ez a sok dolog, és akkor csak sírni tudok, de másoktól elzárkózva és egyedül. Mit mondhatnék? Én érzem a fájdalmakat, én harcolok, így nem érti meg senki sem. Inkább egyedül kiadom, és csendben maradok, jópofát vágva mindenre. Közben az van, hogy pár nap múlva lejár a szerződésem a munkában, amit keserédes szívvel várok. Keserű, mert itthagyom a "családomat", és édes, mert végre nem égetgetem a kezeimet mindennap össze, és nem leszek klausztrofóbiás sem. Ami még lesz ezután még mindig ismeretlen, viszont szeptembertől lehetséges, hogy tanulni fogok újra. Nemsokára megyünk Északírbe is, amit nagyon várok, mert végre látom a sok aranyos kis testvéremet és rég nem látott barátaimat. Kérlek gondoljatok rám harcaimban, hogy túljussak mindenen végre, és meggyógyulhassak.

2014...

Ez a 2014 hangzik a legszebben számomra, az összes 2000-es év közül. Örülök ennek az évnek. Sok új lehetőséget kapok, és sok változás történik majd. 2 évvel ezelőtt azt hittem, hogy ebben az évben már megházasodok, lesz egy normális, klassz párom; normális munkám lesz, amely állandó, és végigkíséri az életem, stbstb. Igazából eddig ilyesmik nem történtek. Főleg a munka körül jár az eszem, meg az életem. Nemsokára lejár a szerződésem itt, és várom a folytatást, hogy most mi lesz. Rájöttem, hogy az a dédelgetett hit, hogy állandóan ugyanott fogok lenni, az semmiképp sem kivitelezhető nálam, legalábbis egy ideig most nem. Szeretnék tanulni, nem konkrétan iskolában feltétlenül, hanem az élet iskolájában. Vágyok arra, hogy minél többféle szituációba belekeveredjek, szolgálatokat kipróbáljak, hogy az életemben az elém kerülő kihívásokat jól tudjam kezelni, és túllépni. Amit most látok egyenlőre, hogy valamiféle misszió lesz az egész életem a következő 1,5 évben. Addig lesz időm gondolkozni, és meghallani az Úr hangját, hogy elmondja, mi is a terve velem, merre akar látni, hol akarja, hogy letelepedjek. Kb úgy állok hozzá, hogy mindegy, csak álljon az élet szolgálatból is, illetve nyugodtabb legyen, mint most azért (egy idő után ugyanis elég tud lenni :D). Sokszor érzem a békétlenséget, melyet lehet nem kéne. Fogalmam sincs, néha miért tör rám. Aztán, amikor kicsit tisztábbak a dolgok számomra, rájövök, hogy talán csak a bizonytalanságból való félelem szüleménye ez a nyugtalanság. Amikor nem érzem az áldást és a békességet valamin, az általában bejön, hogy nem úgy kell cselekednem, nem úgy kell tennem, éreznem, stb. Lehet ez olyan, hogy munkalehetőség, de nincs a békesség, akkor nem vállalom; vagy lehet kapcsolati is, ha nincs nyugalom, otthagyom az egészet. Sokszor eszembe jut, hogy mások is ugyanígy harcolnak e, mint én. De aztán egyből beugrik édesapám. A mostani szolgálatomat kettőnk közül én viselem jobban, mint ő. Sokat szenved, ha szenvedni lát engem, és ha ilyen "apróság" miatt ilyen harcai vannak, akkor a saját életében lévő dolgok mekkora harclavinák lehetnek. Büszke is vagyok rá, hogy ilyen apám van. Persze ez csak egy példa, mert rengeteg ilyen embert ismerek. Sokszor olyan nehéz várni. Nagyon nehéz várni az áldásokra; nehéz várni az ígért dolgokra. Azt hinném már sokszor, hogy nem kapom már ezeket meg soha, de aztán mégis, pont akkor, amikor nem számítok rá, illetve amikor a türelmem már a végéhez ér. Sokmindennel vagyok most is így. Ha gondoltok rám, imáztok értem tegyétek ezért: legyek kitartó és türelmes. Általában a türelem az alap dolog nálam, nagyon az tudok lenni. Viszont hetekig, hónapokig, évekig várni bizonyos dolgokra,... na az kitudja készíteni az agyam és a türelmem rendesen. :) Puszillak titeket, és áldott hetet.