El innen...

A hétvégén egy nagyon klassz konferencián vettünk részt néhányan. Klassz volt kimozdulni itthonról, és új arcokkal megismerkedni, és kicsit távol lenni az ismerttől.:) Nem mintha nem lenne elég jó itthon is az élet, ne lennék így is elég áldott, viszont ez a helyváltoztatásos dolog nekem nagyon tetszik, és ha lehetne, minden hónapot máshol töltenék, akár a szomszéd faluban is, de bárhol máshol szintén. Mostanában egyre jobban hiányoznak a testvéreim is, akik szétszórva élnek a világban. Ha tehetném, mindegyiküket egy éven belül meglátogatnám szépen sorban. Észak-Írország a kedvenc helyem.. legszívesebben oda költöznék, hogy mindennap gyönyörködhessem a szépségében.:) Kanada meg egy olyan hely, ami mindig is vonzott.. annyira távol van, hogy már maga a távolság is nagyon vonz.:) Remélem egyszer megtehetem azt, hogy amikor kedvem tartja, elmegyek kicsit kikapcsolódni ide-oda (főleg, ha a pénztárcám engedi majd).:)

Ilyen volt, ilyen lesz...

A mostani hétvége volt az egyik legklasszabb esemény az életemben. Mindigis jó érzéssel tölt el, ha valami úgy sikerül, ahogy azt elterveztem, illetve szeretem élvezni az áldásokat, amik elég sokféle módon mutatkoztak meg. Ilyen volt pl az hogy a konfi létszáma volt az a dolog, ami a legkevésbé érdekelt engem, meg aztán barátságok köttettek és erősödtek meg a hétvégén. Szerintem felsorolnom sem kéne, hogy mi mindenért vagyok hálás, ezért nem fogom.. Kérdezz meg élőben.;) A következő az az, hogy elgondolkoztam a napokban. Nem igazán sok időm volt összeszedni a gondolataimat, illetve értelmezni is azokat, viszont esténként, amikor értékelem a napi eseményeket, akkor adódik időm rá, hogy nyugodtan gondolkozzam. Tudom, hogy egy roppant bonyolult személy vagyok, aki nem a legszebb külsővel vagyok megáldva, és még emellett határozott és őszinte vagyok, és ezek most negatívumként vannak idesorolva. Viszont úgy gondolom, hogy mégis.. ha ismernék az igazi énem, az igazi Dorkást, akkor a világ egyik legszerethetőbb emberének tartanának. Akik ismernek, tudják, hogy nem sokra tartom magam, ezért a következő dolgokat sem egóból írom majd. A belsőm gyönyörű a bazinagy romlottság mellett. Az Úr megszépíti a lelkemet és az életemet napról napra. Ezért bárkit könnyen szeretni tudok, és talán ezért is fog nekem örülni majd a párom.. Oda-vissza leszek érte. A lényem olyannyira egyedi, hogy néha saját magamnak is fejtörést okozok már a puszta gondolkodásommal. Apám mondja mindennap nekem, hogy milyen különleges vagyok, és hogy ezt soha se felejtsem el. Ezért a héten kapottak és az eddigi észrevételeim alapján rájöttem, hogy nem is az embereknek van gondjuk velem, hanem nekem van saját magammal. Nem barátkoztam meg a gondolattal és ténnyel soha sem, hogy nem vagyok se vékony, sem egy gyönyörűség. Nem vagyok sem egy full okos, és nem leszek soha sem kitűnő tanuló. Nem vagyok egy a világ 100 legtehetségesebb emberei közül, és soha sem leszek az. És azt gondoltam, hogy igenis ezek az értelmei az életnek, miközben egyáltalán nem. Szeretek élni, szeretem élvezni az áldásokat, szeretem a nap sugarát, ahogy kb cirógatja az arcomat, és szeretem a szelet ami új illatokat hoz, és az ismert/ismeretlen tájakat, melyek mindig letudnak nyűgözni. Szeretem, hogy az Úr adott értelmet, amivel megláthatom az igazi értékét mindennek...

Ami még hátra van...

A konfiig márcsak 9 nap van hátra. Ez azt jelenti, hogy a szokásos őrült tempó lép életbe, amit nem szeretek, és ami képes "levenni a lábamról". Az elkövetkezendő napok mondhatni szörnyen megterhelők lesznek fizikai értelemben. Ennek ellenére nagyon várom, és úgy érzem sokkal áldottabb lesz, mint talán valaha volt. Nem számít a létszám! Nem számít, hogy ha kevesen jönnek el! Nem számít, ha bármi baki is lesz! Nem számít, hogy NEM LESZ TÖKÉLETES! Ami számít, hogy áldott lesz TELJESEN minden egyes bakival, problémával együtt, ami lesz (mert biztosan lesz). Hajnival már megbeszéltük, hogy mi 10 embernek is tartunk konfit, mert az Úr azt is meg fogja áldani :DD.. Ha 5en jönnek el, és abból egy megtér, vagy kap valami fontosat, akkor azt mondom, hogy köszönöm Uram, megérte a sok fáradtság ezért! :) Örülök, hogy sok a bizalmam idén, és az Úr hatalmas és tökéletes támaszt nyújt mindannyiunknak. Viszont néha aggodalom tör rám, és nem szeretem az ilyet, ugyanis szeretek néha totál nem reálisan, gyermeki hittel hozzáállni mindenhez, hiszen az Úr pont ezt szeretné, hogy még a leglehetetlenebb és legőrültebb dolgokban is rá hagyatkozzak a hitemben, mert tényleg nincs mitől félnem, nincs miért aggódnom. Ezért csak annyit kérek, hogy ha olvassátok ezt, akkor gondoljatok rám, akár imádkozzatok értem:) Kell a sok ima:) És várunk mindenkit sok szeretettel a konfira ;)