Ami még hátra van...

A konfiig márcsak 9 nap van hátra. Ez azt jelenti, hogy a szokásos őrült tempó lép életbe, amit nem szeretek, és ami képes "levenni a lábamról". Az elkövetkezendő napok mondhatni szörnyen megterhelők lesznek fizikai értelemben. Ennek ellenére nagyon várom, és úgy érzem sokkal áldottabb lesz, mint talán valaha volt. Nem számít a létszám! Nem számít, hogy ha kevesen jönnek el! Nem számít, ha bármi baki is lesz! Nem számít, hogy NEM LESZ TÖKÉLETES! Ami számít, hogy áldott lesz TELJESEN minden egyes bakival, problémával együtt, ami lesz (mert biztosan lesz). Hajnival már megbeszéltük, hogy mi 10 embernek is tartunk konfit, mert az Úr azt is meg fogja áldani :DD.. Ha 5en jönnek el, és abból egy megtér, vagy kap valami fontosat, akkor azt mondom, hogy köszönöm Uram, megérte a sok fáradtság ezért! :) Örülök, hogy sok a bizalmam idén, és az Úr hatalmas és tökéletes támaszt nyújt mindannyiunknak. Viszont néha aggodalom tör rám, és nem szeretem az ilyet, ugyanis szeretek néha totál nem reálisan, gyermeki hittel hozzáállni mindenhez, hiszen az Úr pont ezt szeretné, hogy még a leglehetetlenebb és legőrültebb dolgokban is rá hagyatkozzak a hitemben, mert tényleg nincs mitől félnem, nincs miért aggódnom. Ezért csak annyit kérek, hogy ha olvassátok ezt, akkor gondoljatok rám, akár imádkozzatok értem:) Kell a sok ima:) És várunk mindenkit sok szeretettel a konfira ;)