Számíthatsz rám!...

"Amikor minden romba dől, amikor a helyzet kilátástalan, amikor már minden remény elvész, és úgy érzed egyedül vagy, magadra hagytak, és fogalmad sincs mit kezdj magaddal, tudd, hogy én mindig itt leszek neked!" n Talán valami hasonlót szeretne mindenki hallani a felsorolt helyzetekben, bár ezeknek mértéke mindenkinél más.. Sokszor elgondolkodtam ezen, hogy nekem biztos mindig van egy csapat ilyen emberkém, de legalább 1, akire számíthatok, mindig és minden körülmények közt... aztán fura a felismerés, hogy akire a legjobban számítanál, nála mindenki más jobban támogat egy rossz helyzetben.. Az, hogy ez min múlik, nem megfejthető volt számomra, viszont mélyen elgondolkoztatott, és arra a következtetésre jutottam ezzel kapcsolatban, hogy a bizalmam még olyan mértékben sem osztogatható, hogy kb 4-5 embernél több rendelkezzen ezzel. Viszont kicsit rossz az érzés, hogy eddig csak adtam és adtam, viszont visszakapni (igaz nem várom el) semmit nem kapok.. végülis... nem kötelező a dolog, nem mondanám még azt sem hogy elvárt, vagy illik.. ez mindenkinek a saját magánügye.. viszont belegondolni abban, hogy ezzel a másikat bántja... naa az nulla... A mai napom egyébként szörnyű volt, ezért is fakadtam ki, bár elég szolidra sikerült..:)).. Gondoljatok rám..:)

Tenyerén hordoz...

A mai nap (vagyis inkább már tegnapi) alkalmával elgondolkoztam a nagybetűs Életen. Mennyi akadály, próba.. nehéz túljutni rajtuk, de mégis valahogy sikerül. A vicces ebben, hogy a nehezeken sikerül túljutni.. de az apró, kis mindennapi bajság elkerülésére való törekvésem fullad meg. Sokszor nem is értettem, mi is a gond velem, mit rontok el. Viszont kezdek rájönni, és egyáltalán nem tetszik a dolog. Más azt mondani 1-1 bűnre hogy ott hagyom, abba hagyom, nem érdekel, hátat fordítok, és más ugyanezt meg is cselekedni teljesen, úgy, hogy az tényleg a "múlt zenéje" legyen. Úgytűnik nekem is ilyen gondjaim adódnak mostanság. Ahogy egyre többet gondolkozok el ezen, rá kell, hogy jöjjek, hogy talán ez bennem a legnagyobb hiba. Nem tehetem azt meg, hogy imádkozok a változásért, de megcselekedni már nem fogom.. Ezt még Istentől sem várhatom el. Mennyire önző tudok lenni.. Viszont jóérzés az, hogy elesettségeimben egyáltalán nem érzem egyedül magam, földi bátorítás mindig van, de nem igazán erre alapoznék, ugyanis nincs annyi ember a földön, akik akkora segítséget tudnának nyújtani mint az én mennyei Atyám..:)) fantasztikus jó mindig számítani valakire, főleg ha annyira furának, és a többi embertől eltérőnek érzed magad. Amikor megtámad az az érzés, hogy kilógsz a sorból, vagy egyenesen kinéznek onnan, vagy hogy a te beszédedet és gondolataidat soha sem érti senki... olyan dolgok amik különlegessé tesznek, mégis kirekesztő jellegűek, ami meg már nem a legszebb oldala az egyediségnek. Mégis van legalább 1 valaki, de nem is akárki, akinek tökéletes vagy, a legszebb és legcsodálatosabb, és ő hibátlan alkotásnak tart téged, és teljes lényével gyönyörködik benned..:) ez a fontos, és nem a sorból való kilógás..:) Az elmúlt hét amúgy igazán forgalmas és klassz volt..:) A hét nagy részében megvendégeltük házunkban Gyócsi Lacit, Raush Zolit, aztán 1 éjszakára beugrott 1-2 m1-es régi barátunk, akik Niklára mentek forgatni, vagyis Imre és Laci..:)) Viszont a hét talán fénypontja a niklai motoros találkozó volt, ami nagyon klassz volt.:) Jó érzés volt ezekben az emberekben nagyon klassz, áldott, szolgálatkész embereket, akiknek mellesleg klassz a humoruk, és lazán is beszélgethetsz velük.:) Kissé meg is szégyenültem magamban, amikor azt láttam, hogy mekkora nyitottsággal fordultak az ott élő emberekhez, nem törődve semmi külsőséggel, és hogy a szeretetüket csak úgy öntötték az emberekre..:)) akkor ott helyben tudtam eddig a leghálásabb lenni ezért a szolgálatért... és elhatároztam, hogy szeretnék többet tenni ezért, és rugdosni fogom az ifit..:)).. egyszóval.. hálás vagyok mindenkiért akiket itt névszerint vagy anélkül soroltam fel..:) egytől egyig megszínesítették ezt a hetet..:))

Szeptemberii...

Elkezdődött a szeptember, az iskola, a tanulás, vagyis valami olyasmi féle.. Itt van vagyis csak volt a mézfesztivál, a miénk a város, a corso napok, sörbörze, és aki amit akar még..:) Ezek a dolgok mutatják azt, hogy az élet beindult, és rövid időn belül kellett visszarázódni abba a bizonyos régi kerékvágásba. Számomra ez egy kicsit más most. A tavalyi évben amennyire aprólékosan elterveztem, hogy menekülök minél messzebbre a MUA-ból, most annyira szeretek ott lenni. Amennyire félve, kicsit bizonytalanul vettem szemügyre az osztályt, talán nem sok reményt szentelve a tudatnak, hogy egytől egyig klasszak, most úgy szeretem az összeset, még ha nem is ismerem őket annyira, amennyire kéne.. Amit tanulok szeretem, érdekel, és belátom, hogy ehhez értek. A nyári gyakorlaton számomra kiderült, hogy a turizmus az én pályám, ez az a dolog, amivel foglalkozni szeretnék az elkövetkezendő éveimben. Jó volt számomra azt is látni, hogy a kis IFOs meg bankis osztályban vannak ismerős arcok, volt iskolám néhány diákja. Jó volt kicsit bátorítani őket a saját sztorimmal, hogy mennyire utáltam ezt a helyet, és most mennyire szeretem..:) Egyik reggel, amikor Neukirchenben még ott voltunk elgondolkoztam az életemen, hogy ez az év eddig miket is hozott elém. Rájöttem, hogy ez az az időszak, amikor kiderül, hogy kire is számíthatok igazán, hogy mire is van szükségem igazán, és merre tart az életem. A kire is számíthatok igazán elég egyértelművé vált mostanság. Elég sok mindenki ideszámít, bár sok mindenki aki pl tavaly idetartozott az ma már kb elég messze jár. Furcsa, mégis jó belegondolni, hogy az a néhány ember aki most van, ők évek óta vannak nekem.. Igazából ez is érződhet egy idő után, hogy az a kapcsolat milyen tartós lesz.. és igen.. úgy is történt, ahogy várható volt. De nem szomorít el.. Ha más az utatok, másak az álmaitok, vágyaitok, de főleg a gondolkodásotok és értékeitek, akkor nem járhattok egy utat.. És ez nem baj.. csak egy új lehetőség. Mire is van igazán szükségem?.. a tisztaságra és a "szentségre".. szeretnék a következő évben készen állni arra, hogy komolyabb szolgálatokat vállaljak, és elhatároztam, hogy azt hivatásszerűen is szeretném végezni. Talán így lehet a legodaszántabban végezni egy igazi szolgálatot.. Merre tart az életem? Úgy tűnik a cél felé, amit kitűztem, és őszintén megmondhatom, hogy ettől boldogabb is az életem.. Nem igazán változott semmi, mégis a felfogásod ha megváltoztatod, és a negatív éned eldobod, nyitottabb leszel az igére, sokkal vidámabb és boldogabb leszel, mert úgy érzed ettől, hogy semmi gondod sincs az egész világon.. Persze problémák mindig vannak, és fájdalmak, stb.. de ezeket túl lehet élni.. csak találd meg az Istent, és legyen őszinte az odaszánásod...