"Tiéd a gondolat, tiéd a napsugár..."

Az elmúlt napokban próbálgattam a határaimat. Rájöttem, hogy nem mindig cselekedtem jól, sőt.. a tetteim nagy része rossz gondolat volt... Az, hogy az Úrban megmaradjak, és gyönyörködhessen bennem olyan, mintha a szüleimmel próbálnám ezt. Ha elmosogatok, kitakarítok kérdezés nélkül, az csak pillanatnyi büszkeség, vagy jól esik nekik, de nem tart örökké. Az, hogy elérjek egy folyamatos gyönyörködést bennem a részükről, komoly változtatásokat igényel, illetve hatalmas odafigyelést és fegyelmet kíván.
  Mostanában úgy érzem magam, hogy a dicsőítésben sem tudok kiteljesedni. Rossz, hogy kissé megszokottá kezd válni, hogy minden szerdán én vezetem a gyülekezetet az Úr dicsőítésében. Sokan azt gondolják, hogy nem nagy dolog az egész, de nagyon nehéz kiállni úgy, hogy tudom, lehet, hogy fele annyira sem vagyok tiszta mint ők, akik előttem ülnek. Eddig azt hittem, hogy az zavar, hogy félek, hogy elrontom az éneket, vagy hamis leszek, illetve zeneileg nem állja meg a helyét az egész dicsőítés, de rá kellett jönnöm, hogy mélyen belül rejtőzik a megoldás. teljesen meg kell tisztítanom magam minden gondolattól, és be kell engednem a Szent Lelket... Sokszor nem sikerül, ezért úgy érzem, nem vagyok méltó arra, hogy dicsérjem az Urat, illetve, hogy úgymond megtanítsam a gyülekezetet a dicsőítésre. Viszont ki kell, hogy használjam azt a tehetséget, azt az ajándékot, amit Tőle kaptam, különben vagy elveszi, vagy szomorú lesz, és akkor a bennem való gyönyörködésnek lőttek.

  Szeretnék mindig készen állni az Ő eljövetelére, szeretnék tiszta lenni, mindennap megújulni, alázatot és türelmet akarok gyakorolni, illetve fegyelmezett és kitartó szeretnék lenni. Kérlek gondoljatok rám imádságaitokban...:)