Március és árpilis együtt...

Ne haragudjatok, hogy ennyire hanyagoltam mostanság a blogomat. Sok felé voltam, sok mindent csináltam, az élet elhalmozott feladatokkal. Ki mondta, hogy az élet könnyű? Március szokásosan sűrűnek bizonyult. Szülinapok, rendezvények, és fontos feladatok voltak a to-do listán. Többek közt a szakdolgozatommal foglalkoztam, mert ez volt számomra a legfontosabb. Másrészt rengeteget gondolkoztam a szolgálataimon. Melyik mennyire fontos, vagy éppen nem fontos. Vannak szolgálatok, feladatok, melyeket úgy érzem nem nekem találtak ki, és amelyek elvégzésére nincs erőm, se alkalmasságom. Olyan jó lenne néha úgy élni, mint egy kisgyerek. Nem kell semmiér sem aggódniuk, nincsenek tennivalóik, minden lépésük el van tervezve. Ilyenkor mindig a nyár jut eszembe, hogy bárhova kiülhetek, élvezhetem a napsütést, a napsugarait ahogy simogatják az arcomat. Ilyen szabadságot és megkönnyebbülést szeretnék érezni, mert mostanában csak a frusztráltság és feszültség volt jellemző minden feladatra, ami elém került. Akadtak bőven jó dolgok is, mint a barátaimmal való találkozások, kisebb kimozdulások valamerre, és persze az amerikai csapat, akik itt töltöttek kb 10 napot. Őszintén szólva úgy gondoltam először, hogy rendben, fogok nekik fordítani ha szeretnék, de szeretnék inkább éjjel és nappal a szakdolgozatra összpontosítani. Pont az ellentéte lett a tervezettnek az egész. Végig azt akartam, hogy velük együtt lehessek, mert annyira sok boldogságot és szeretetet és fordulatot hoztak az utóbbi néhány napba, hogy egyszerűen nehéz volt elengedni ezeket a jó dolgokat. Nagyon aranyos, szerető szívű ember volt az összes. Már most nagyon hiányoznak már, és alig várom, hogy újra láthassam őket. Április... Még sok szép élmény és rossz dolog is vár rám ebben a hónapban, de imádkozzatok értem, hogy kitartsak.