A napokban a szívemben újra megüresedett 1-2 hely, amiket betöltöttek. Nem értem sem magam sem az embereket!.. Ennyire szörnyű vagyok, hogy nem maradnak mellettem?... Ennyire határozott vagyok, és nemet mondanak?... Ennyire gáz vagyok, hogy nem akarnak velem mutatkozni?... Vagy én, vagy ők elrontjuk. Vagy én azzal, hogy nem úgy viselkedek ahogy ők elvárnák, túlságosan magamat adom, és vágyom arra, hogy körülvegyenek; vagy ők rontják el azzal, hogy megvonják maguktól a szeretetet, a barátságomat, a szoros kapcsolatot. Nem értem. És a legszörnyűbb az, hogy mégis békességem van, nyugalmam, és határozott elképzelésem, és ígéretem az Úrtól. Nem értem, hogy miért van ez, ha mégsem úgy történik, ahogy kéne. Nyugalmam és békém az Úrtól van, és fantasztikus, de az, hogy ígéretet ad valamire, és utána nem úgy történnek a dolgok, az kicsit érdekessé teszi a helyzetet. Beledob csavarásokat? Esetleg nehézségeket, akadályokat? Szenvedést illetve türelempróbát? Lehetséges, hiszen az Úr útjai kifürkészhetetlenek. A lényeg, hogy most nem szeretnék másra koncentrálni, mint Édesatyámra és a zenére.Majdcsak lesz valahogy az élet, majdcsak megmutatja mi lesz belőle. Leteszem elé a dolgaimat, akármekkorák is, és végignézem ahogy azt megtisztítja, széppé varázsolja, tökéletessé illetve használhatóvá teszi. A boldogságomat az határozza meg, hogy mennyire figyelek oda rá, adok a szavára, követem őt, és hogy mennyire tudok ellenállni a világ mocskos kiszúrásainak. Szeretném ezt naponként tenni, és kérlek titeket, hogy gondoljatok rám imádságban. Dicsőség Neki!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése