A mai nap volt a második forgalmi vizsgám, és újra megbuktam. Egyre jobban kudarcnak tudom megélni az ilyen dolgokat. Felborítja bennem azt a maroknyi kis önbizalmat is, és egy súlyt tesz a nyakamba, hogy megint nehéz legyen felállni, túltenni magam ezeken, és újult erővel nekifejelni a tanulásnak, és rávenni magam a kitartásra. Igazából nem is értem, hogy miért vagyok ekkora szerencsecsomag. Az órákon minden tökéletesen megy. A vizsgákon teljesen nyugodtan ülök be, és nyugodtan vezetem végig a kért időt, nem feszengek 1 percet sem, mert egyszerűen nem tudok. De amikor kimondja, hogy: "Sajnálom, de nem sikerült a vizsga...", na attól már egyenesen hányingerem van. Miután kiszállok a kocsiból, elrohanok a legközelebbi eldugott helyre. Ott megrohannak az érzelmek, kitör belőlem a keserves sírás, és újra szerencsétlennek, bénának és tehetetlennek érzem magam. Mintha többé nem lennék képes szinte semmire. Minden élethelyzetben mostanában sokszor a rossz történik velem (vagyis lehet, hogy csak én fogom fel ilyen tragikusnak, de sajnos ez így történt mostanság). Mindenesetre kijövök egy 10-15 perc után arról a helyről, és sokkal erősebbnek érzem magam utána. Elhatározom, hogy: "Oké! Ez most így történt. Legközelebb nem így lesz!"...
És így van. Nem adom fel. Bár magamban elkönyvelem egy kudarcnak örökre kb, de attól még, hogy teljesen bénának és egyéb másnak képzelem magam, ettől még sikerülhet, mert nem vagyok rosszabb se jobb senkinél... Kérlek gondoljatok rám...:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése