Gondolataim...

A napjaim kezdenek teljesen ugyanolyanok lenni. Iszonyúan dühít, és idegesít a dolog. Megszoktam túlságosan is, hogy mindennap valami őrültség, valami szokatlan történt, vagy ha nem is, akkor sem volt 2 ugyanolyan napom, kb soha. Most, hogy viszonylag teljesen le vagyok kötve, nehéz megoldani azt, hogy bármi újat is csinálhassak, főleg falun kívül. azt ne számítsuk, amikor anyáért el kell menni, vagy stb. Egy kutyasétáltatásra ha van erőm egy nap után, már boldog vagyok, és ebbe így belegondolva csak elkeseredni tudok, egyszerűen gáz ez, úgy ahogy van. Sokat gondolkozom munka közben, hogy miket fogok művelni, majd ha lesz tényleg szabadidőm, de nem ám amolyan téli szünetféle, vagy hasonló, hanem tényleg, amikor már nem lesz ez a munka, stb. Szeretnék már egy nagyot utazni, kb akárkivel, aki bevállal egy spontán utazást, kirándulást, akár gyalog, akár kocsival, busszal, vonattal, repülővel, hajóval.. jah és a bicikli is jöhet :D. Ezek a spontán dolgok úgy hiányoznak! Az, hogy most a szabadságom sokkal korlátozottabb, kb lelkileg klausztrofóbiás lettem, és érzem, hogy valamelyest depresszió kezd körülölelni. Tök fura, mert ilyet még nem éreztem normálisan, tök új ez az egész, és egyszerűen kb kezelni sem tudom. Sajnos viszont ezt egyedül tudom, és akarom is megoldani. Irtó nehéz dolgozni, és igaz, elfogadtam ezt az egészet, mégis még mindig lassan tudom feldolgozni. Amikor rám tör a szívfájdalom, csak ott helyben elkezdek énekelni, mert ez mindig megnyugtat, erőt ad; és sokszor elérzékenyülve, sírva, elkeseredve is, de éneklem mindennap: Blessed be you name on the road marked with suffering, though there's pain in the offering, blessed be your name... A tréfa nekem az egészben, hogy sokan jönnek munka közben oda hozzám, hogy: Gondolj rám kérlek; Imádkozz értem, stbstb. És közben kapok annyi erőt, hogy igenis tudok másokért is imádkozni, elviselni, elhordozni a terheimet, és dicsőíteni is az Urat a kegyelméért, a hűségéért, a nehézségekért, és az erőért, amit minden napra megad. Annyira gyengének és kevésnek érzem magam ehhez kb mindig, de aztán összejön a dolog, és mindennap ugyanúgy vezet, és tart, és megerősít az Úr. Hálásabb nem is lehetnék. Sokszor jut eszembe Jób, és szeretnék olyan lenni, mint ő. Egyébként nem is meséltem, de van egy nagyon rendes, kedves, aranyos új barátnőm, mégpedig Emily. Nagyon szeretem, és nagyon hálás vagyok érte.:) Kérlek akkor én meg titeket: Gondoljatok rám, és imádkozzatok értem.:)